2014. október 31., péntek

Alkotóelemeim



Avagy: öveket becsatolni, lássuk mit is hallgat a kedves blogger.

Telefon, zenelejátszó, shuffle. :)


2014. október 22., szerda

Hospitálás


Okééé totálisan odavagyok a cukorborsó 2b-ért.

(Bárcsak már ott lehetnék és taníthatnék)


2014. október 14., kedd

Ez Magyarország.


Egy kis értetlenkedés a rendszerről.

Bocsánat, ki kell adnom magamból a gőzt

Nem kell elolvasni, semmi lényeges

2014. október 10., péntek

I don't want to be alone tonight


Az első angol nyelven írt fanfictionöm, illetve az első, amit OUAT fandomban írtam. Ne kövezzetek meg nagyon érte.

Októberi érintés


Macy szülinapjára írt borongós hangulatú, ámde happy end drabble. Derek bácsinak szüksége van valakire, aki mellett egésznek érezheti magát.

2014. október 2., csütörtök

2014. szeptember 14., vasárnap

Őszillatú pillantás


Tehát itt egy félperces Supernatural comission, amit Macynek írtam szeretettel. Fogadd el ezt a sok egymásra dobált melléknevet tőlem. :))

Youth



Egyetemista életembe vezető apró lépéseim, környékmegismerés, és persze az első egyetemista buli. ~hosszú, leíró, néhány ponton unalmas szöveg~

2014. szeptember 1., hétfő

Kétség

Castiel és a hataloméhsége; lényének bűnössége és az a visszavonhatatlan, elrejthetetlen fájdalom.

2014. augusztus 24., vasárnap

Velencei-tó



 A háromnapos nyaralás Kingával, Judittal és Anival a Velencei-tó mellett, egy gárdonyi postásszállóban. It was awesome.

2014. augusztus 18., hétfő

2014. augusztus 17., vasárnap

Lehetőség


 Egy képzelt naplóbejegyzés Stiles Stilinski tollából, az első évad 11. részéből.

2014. augusztus 16., szombat

Avagy miért romlik el minden



 Ma Kecelen 100 Ft-ért beszereztem Murphy törvénykönyvének egy példányát, és ez megint kihozta belőlem a fanfiction-írót. Előre is elnézést az esetlegesen felmerülő idiótaságért.

2014. augusztus 15., péntek

Numb



Damon Salvatore és Enzo a cellában ülnek; Damon visszaemlékezik öccsére, furcsa, szokatlan vigyor kíséretében. 

The Escapist



Draco Malfoy a háború után, csendes, magányos vonatút, szőke tincsek, hiányérzet.
Ajánlott zene hozzá itt található.


2014. augusztus 14., csütörtök

Talking to the moon



George Weasley szavai gondolatban elhunyt ikertestvéréhez, valójában a holdhoz intézve
zene hozzá: itt.

Lopott idő

Félvér Herceg, nyár, lopott csókok, sietős távozás, Féregfark; édes sötétség.

Bleeding out




Spoiler a 4x08hoz; Derek összefoglalja életét, mert az nagy valószínűséggel a végéhez ért.
Az iromány nyomokban ehhez a dalhoz köthető.

2014. augusztus 13., szerda

Miracle

Az ember Castiel munka közben türelmesen hallgatja a rádiót (történetesen erről a dalról van szó); emlékáradatok, önvád.

Mert nem tetszik a hajad



 Avagy egy lehetséges változata annak, mikor is kezdődött a Stydia-dolog. :)

2014. augusztus 6., szerda

2014. augusztus 5., kedd

Photograph

Sam Winchester az Ameliával eltöltött boldog, normális élet egy éve után.
A fanfictiont leginkább ez a dal ihlette.

2014. augusztus 4., hétfő

Done





Yep.

Befejeztem a 9. évadot is.

Őszinte leszek, az utolsó pár évad már nem igazán tetszett. Úgy a 7.-8.-9. Egy-egy rész nézése közben többször is megállítottam és mást csináltam, mert egyszerűen már nem kötött le annyira.

De a legjobb dolog a sorozatban Castiel. :DDD. Még emberként is olyan castieles. A testvérek meg... először nem kedveltem Samet, aztán rá kellett jönnöm, hogy még mindig jobban kijönnék vele, mint Deannel :')... Aztán jött Charlie, és amint shippelni akartam volna Sammel, kiderült, hogy a nőket szereti... :/ De ettől még ő is egy kedvenc karakter :D.

És pár nappal még nagy ihleteim voltak fanfictionírásilag, de ez most valahogy eltűnt :/. Mindenesetre létrehoztam egy fanfictionblogot is, kisses-from-rain.blogspot.hu

Meg nem tudom mit csináljak, még mindig nem kaptam se levelet, se e-mailt, és a neptun kód nélkül semmit nem tudok elintézni... Sőt, hovatovább, azt sem tudom egyáltalán hogy milyen lapokat kell kitöltenem.

Tehát minden a legnagyobb rendben.

2014. augusztus 1., péntek

2014. július 28., hétfő

The life.






Oké, Misha Collins maga az élet. Egyéb kérdés? :D

https://www.youtube.com/watch?v=7NmUqzt2ut4

Nem beszélve arról, hogy azt álmodtam, ő az egyik tanárom az egyetemen. :DDDD


2014. július 26., szombat

Pont Ott Pécs




Szóval, új életkorszak, új blog. :D

Pécs. Csütörtökön háromkor elindultam szépen a busszal, Baján átszálltam, és kb 6kor ott is voltam. Találkoztam Ivettel, mászkáltunk, képeket csináltunk instagramra, aztán találkoztunk Erával az árkádban, és vettünk valami sörszerűséget, ami nem igazán felelt meg az ízlésemnek :'D de azért elfogyott ;). Végül Viki is befutott, aztán visszamentünk a térre.

8kor ponthirdetés. Bejutottam a Károlira :DD. Utána mentünk és pizzáztunk egyet. Séta, sok beszélgetés Erával mert már nagyon hiányzott, és Ivan and the parazol koncert. Hát, rosszabbra számítottam, de azért annyira nem tetszett. Szerintem az összes tag meleg. De ez az ő gondjuk, nem az enyém. :DD Ott láttunk pár ismerőst, főleg ásokat meg céseket.

Olyan 11kor értünk a Pécsi Est Caféba(előtte szereztünk ingyenkarkötőt a buliba, of course), és találtunk egy kicsit ilyen rejtett helyet, ami nagyon hangulatos volt. És ott voltunk zárásig. Közben mindenféle alakok megtaláltak minket. Egyszer kimentem Vikivel sétálni olyan 2 óra körül, és mire visszaértünk, Ivett meg Era már be lett támadva :'DD bár már előtte is volt egy srác aki nem nagyon tudott békén hagyni minket. Utána lerázták őket (Ivett kijött velem sétálni, Era meg sokáig tartózkodott a mosdóban :DD).

Valamikor fél4-4 körül is odajött hozzánk egy srác, aztán én bírtam legtovább vele a beszélgetést :'D, (én mondtam, hogy harry potterről órákig tudnék beszélni), és mikor mentünk már a buszra, jött velünk és addig is beszélgettünk. Meg a megállóban is. Rendesnek tűnt, meg jól el lehetett vele beszélgetni, csak kicsit részeg volt :D.

5:50kor indult a buszunk, Erával mentem Szekszárdig, és bár nagyon álmos voltam, nem tudtam aludni :'). Szekszárdon aztán két órát vártam, és addig a Titkok kamráját olvastam. 9:30kor elindultam a kalocsai busszal, átszálltam Kalocsán, és délben haza is értem. Nem is voltam álmos.

Anyways, így kezdődik az életem a továbbtanulásban. ;)