Az esőcseppek ritmikus kopogása
törte meg a rádió elhaló zaját. A természet ősi zenéje nyugalmat sugárzott a
koszos, apró motelszoba falai közé, a békés hangok megrekedtek a pillanatban.
Castiel az ágyon ücsörgött, gondolatai viszont már régen túllépték a város határait. Létezésében most először értette meg igazán az embereket, mikor már ő is egy volt közülük. Az emberiség… tiszta vágyak és egyedi ismertetőjegyek két lábon járó tökéletes keveréke. Minden egyes embert az Isten végtelen művészete hat át. Talán ezért van az, hogy az emberiség akaratlanul is kötődik a művészetekhez… Benne van minden párás buszablakra rajzolt szerelmes jegyben, minden graffitiben, minden vallomásban, minden ősi érintésben.
Castiel az ágyon ücsörgött, gondolatai viszont már régen túllépték a város határait. Létezésében most először értette meg igazán az embereket, mikor már ő is egy volt közülük. Az emberiség… tiszta vágyak és egyedi ismertetőjegyek két lábon járó tökéletes keveréke. Minden egyes embert az Isten végtelen művészete hat át. Talán ezért van az, hogy az emberiség akaratlanul is kötődik a művészetekhez… Benne van minden párás buszablakra rajzolt szerelmes jegyben, minden graffitiben, minden vallomásban, minden ősi érintésben.
Az angyal úgy gondolta, hogy ha
valaha is meghal, az ő Mennyországában biztosan esni fog a békés eső, hiszen
imádta nem csak a hangját, de az illatát is. Sohasem bánta, ha napokon
keresztül esett, hiszen mindig is abban hitt, hogy ezek a cseppek Isten
örömkönnyei. Teremtő, éltető, az újdonság varázsát hozó könnyek. És hogy mi
lenne még a képzelt, boldog világában? Nyilvánvalóan a költészet. A versek
utáni tiszta vágy a mindenség elejétől kezdve máig is tart. Képes kifejezni
mindent, amit egyszerű szavakkal, hétköznapi megszólalásokkal nem lehet. A
költők az emberek lelkét ragadják meg, azon keresztül irányítják gondolataikat,
vezetik egy helyesebb útra a szédelgőket. De ami a legfontosabb összetevője
Castiel Mennyországának, minden bizonnyal a két Winchester-fiú. Értük bármit
megtett volna. És, mint a múltban ki is derült, mindent meg is tett. Fellázadt
a többi angyal ellen, többször meg is halt, hogy megmentse a testvéreket. De
nem hibáztatta magát, sokkal inkább csak élvezte, hogy van végre két ember,
akik szeretik és elfogadják olyannak, amilyen. Még ha néha Istennek gondolta
magát, vagy a méhek útját tanulmányozta szenvedélyesen, vagy éppen a
Purgatóriumot akarta megnyitni, ők mindig mellette álltak, és próbálták a régi
útra visszaterelni, amiért nagyon hálás volt. A fiúk megint egy ügyön
dolgoztak. Sam egy régi, poros könyvet lapozgatott, információkat gyűjtve a
vámpírok egy egyedi alfajáról. Mélyen beletemetkezett a kötetbe, homlokát
ráncolta, és szorgosan jegyzetelt. Dean ezzel szemben egy üveg sör mellett
kereste az igazságot az interneten. Dean Winchester… az angyal tudta, hogy a
fiú a legcsodálatosabb dolog, ami létezésében történt vele. Különleges
kapcsolatuknak köszönhetően mindig úgy érezte, hogy az idősebb testvér áll
hozzá a legközelebb. Soha nem volt még ilyesmiben része azelőtt. A fiú zöld
szemeiben minden egyes alkalommal elveszett, amikor látószerveikkel
kommunikáltak. És bár gyakran elfordult tőle, semmibe vette, elhagyta, a vadász
visszafogadta.
Castiel visszatért az esőillatú,
pislákoló fényű jelenbe. A rádió éppen az egyik kedvenc előadójától játszott
egy dalt, ami nagy mosolyt csalt elő az angyalból. Dean észrevette ezt, és ő is
elvigyorodott. Az eső nyugalma, akár egy csoda, békéssé varázsolta az
aggodalmakkal küzdő férfiak délutánját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése