Avagy egy lehetséges változata annak, mikor is kezdődött a Stydia-dolog. :)
Mert nem tetszik a hajad
Óvodai farsang, kiskutya csoport.
A sok Batmannek öltözött fiú
között elvegyült a csoport legvidámabb, legelevenebb tagja. Stiles – ahogy
mindenki hívta – éppen egy egész szelet diós süteményt tömött mohón a szájába,
de amennyire a helyzet engedte, folytatta a barátaival való beszélgetést.
- …és aztán apukám odament, és
minden gonosztevő megijedt tőle és el is futottak – fejezte be mondandóját
büszkén. A seriff fiaként mindig is abban hitt, hogy apja egy szuperhős, aki
távol tartja a várostól a rossz embereket.
- De király! – lelkesedtek a
körülötte állók, és titokban azt kívánták, hogy az ő édesapjuk is ilyen bátor legyen.
Időközben a hercegnők és tündérek
is szállingózni kezdtek a terembe. Táncoltak, nevettek, és elhessegették az
őket piszkáló fiúkat.
Stiles megpillantott egy vöröses
hajú angyalt, aki magányosan üldögélt egy asztal mellett. Odament hozzá.
- Szia! Szép a ruhád – huppant le
a lány mellé.
- Tudom – hangzott a válasz.
Lydia ujjaival az asztalon dobolt és unottan sandított a tömeg felé. Gondolatai
valahol egészen máshol járhattak.
- Táncolsz velem?
- Nem.
- Miért nem?
- Mert… Azért, mert… - végül a
fiúra emelte zöldes szemeit. – Mert nem tetszik a hajad.
Batman csalódottan ballagott
vissza társaihoz. Azon agyalt, vajon mi baja lehet a hajának, hiszen tegnap
este mosta meg. Hátranézett az angyalra. Pillantásuk egy másodperc erejéig
összefonódott.
Stiles akkor még nem is sejtette,
hány évet tölt majd el ennek a pillantásnak a foglyaként, hány átsírt éjszaka
és hány epekedő gondolat forrása lesz ez az egyetlen pillantás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése