Őszillatú pillantás

Tehát itt egy félperces Supernatural comission, amit Macynek írtam szeretettel. Fogadd el ezt a sok egymásra dobált melléknevet tőlem. :))

Őszillatú pillantás

Halott esőcseppek dobbannak rá a kietlen betontengerre. Pergő szürkeség lélegzi bele magát az őszbe, míg az izzó falevelek tovalépkednek a város millió labirintusán. Poros bakancs talpa alá ragad a sár. A kósza nevetést fuvallatával viszi a szél, viszi, viszi át a délután peremén, viszi át az univerzumok csillagkapuján. A pislákoló fények meg-megállapodnak a göndör, szőke tincsek csigáin, elmélázva belecsavarodnak, majd fuldokolva törnek új utakat maguknak vissza a valóság árnyaiba.

- Nem, te bolond. Nem is ezt mondtam – a lány hangja bársonyként gurgulázik a férfi hallójárataiban. Tavasz-zöld szemek kísérik figyelemmel a női kezek apró rezdüléseit. Zavart félmosolyok, hideg érintések, fáradt pillantások, halk, kopogó léptek elhaló zaja. Két örökkévaló élet halvány találkozása.

Édes, kellemes piteillat. Betérnek. Csendben elmotyogott angyal-imák, alacsony mennyezet, magyalfa. Esőpöttyözte üvegablakok fényes tükörlapján felfedezett, valósnak hitt igazságok összevisszasága. Egy kacsintás, kettő, és fogy a levegő. Nedves ajkakon csüngő süteménytészta kiáltásai. Egy mogyoróbarna szempár fürkésző pillantásai futnak át a férfi megrongált, szenvedő lelkén. Lassan gyógyuló sebek fagyos zakatolása.

- Köszönöm, Macy – suttogja Dean, ahogy villáját nagy gonddal az üres porcelántányérra helyezi. Nem néz félre. A rádió egyre csak búg, rég elfeledett dalait talán senki sem hallja. Égő gyertya jellegzetes éj-illata tölti be a kettejük közti teret.

Egyik kéz a másikban. Két lélek – egymásban.