2016. március 12., szombat

Földiekkel játszó égi tünemény


Istenségnek látszó csalfa, vak Remény.




Hiányzott egy teljes hetet. Én ezalatt elhatároztam, hogy oké, többet nem foglalkozom vele, nem érdekel, úgysem lesz semmi, miért csináljam magamnak a bajt. Ráadásul órákon is sokkal aktívabb voltam, amíg nem volt ott ő is.

Aztán volt egy hétfő. Ami egyébként tök nevetséges lehet annak, aki nem olyan helyzetben van, mint én. Igazából semmi más nem történt, csak meglátta, hogy egyedül jövök, lemaradt a többiektől, hogy köszönjön nekem. Én pedig, mert egy szerencsétlenség vagyok, egyszerűen csak visszaköszöntem és robogtam is el mellette. Azóta ezen rágom magam.

Mindent bemagyarázok magamnak, hogy 1) igazából csak cigizni akart és amiatt állt meg (ami nem igaz, mert utána mögöttem jött hátra a teremhez); 2) csak jófej akart lenni, és igazából semmi mögöttes szándék nem állt a háttérben (ez még igaz is lehet, bár miért várt meg engem? jófejségből csak úgy?); 3) igazából nem is volt semmi csak hallucináltam az egészet.

Bevallom, azért nekem is röhejesnek hat, hogy ezen problémázok, hogy úristen, rámköszönt. Mintha megint általános 8.-ot élném újra. 

És aztán majd így tartsak előtte (konkrétan tényleg előtte, mert mindig elöl ül) kiselőadásokat, pl. 30-án gyermekirodalmat amit természetesen a párválasztásról tartunk, miért is ne, és még aznap énekeljek is előtte, ami ugyan fizikailag nem előtte lesz, de úgyis mindig mindenkire hátranéz, és én így nem fogok tudni, nem fogok merni, előre kérem az egyest.

Konkrétan atp-n 2 mondatot kellett mondanom, és ha nem tekintgetett volna hátra rám, (ahogy mindenki másra) akkor esetleg természetesen viselkedtem volna, és nem lett volna ilyen gány ideges hangom. Banyek. KÉT DB mondat volt az egész. Why you do this to me.

Lényeg a lényeg, most már tényleg vagy lezárom (megpróbálom lezárni) ezt az egészet, vagy valamilyen lépéseket teszek a fejlődés irányába, mert így csak én szívok. Bajok lesznek még abból, hogy két szót nem tudok normális hangsúllyal és hangnemben kinyögni, ha rám néz. Hogy fogok én így pl. matek órarészletet tartani? Meg úgy bármit? Az éneklésről meg nem is beszélve. Te jó ég.

#ripniki

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése